
"Ahogy óráink mutatják az idő mennyiségét,
úgy az asztrológia az idő minőségét mutatja meg nekünk" Kaló Jenő

2026. február 3-án este elhal a sziszegés és helyét erőteljes patadobogás veszi át, jön a ló, a maga hatalmas erejével. Minden ami eddig belül zajlott az kívülre kerül, minden amit tavaly megtanultunk, most a tovább zajló transzformációban jól jön majd. A tavalyi évi intelmeknek és tanácsoknak nagyrészt 2026-ban is ideje van. Életünk szűk keresztmetszete kerül fókuszba, mindent áthat az erőteljes tűz elem.
Rögtön két híres idézettel indíthatjuk az évet:
„Nem az számít, hogy mi történik veled, hanem az, ahogy reagálsz rá” (Epiktétosz görög sztoikus filozófus)
„A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság.” (Buddha)
Az év tanítása valójában a REZILIENCIA (egyfajta pszichés rugalmasság ami lehetővé teszi a sikeres alkalmazkodást a kihívást jelentő körülmények esetén). azaz, hogy képesek vagyunk meglátni hogy hol kell magunkat "gyógyítani", meg is tudjuk tenni, de amíg végére érünk a folyamatnak, amíg zajlik a gyógyulás, addig is érezzük jól magunkat!
A 2026-os év energiái bevilágítják lelkünk legeldugottabb sarkait is, nem maradhat semmi rejtve, minden hibánkra, eltemetett sérelmünkre rálátunk. Ezzel együtt hoz egy olyan fajta hozzáállást, hogy már nem akarjuk rejtegetni magunk elől ezeket a sérüléseket. Fel akarjuk hozni a felszínre, meg akarjuk gyógyítani, feloldani, még akkor is ha ez nem könnyű folyamat.
Soha nem az a jó kérdés, hogy miért kaptam egy problémát, hanem hogy mit tudok vele kezdeni.
Ebben jó ez az év a kétfajta tűz elemével, az egyik segít a megértésben, azzal, hogy megvilágítja a hátterét, tisztába teszi az ok-okozati összefüggéseket, a másik pedig hozza a humort, az életszeretetet, életigenléssel éli meg a problémákat, Amíg belül az önelemzéssel, személyiségfejlődéssel, belső nagytakarítással dolgozunk, kívül addig is jól érezzük magunkat.
A legtöbb problémát megtanulod megoldani, de ha valamit nem sikerül, vagy amíg tart a folyamat, akkor is tudod élvezni az életet.
Alapvetően optimisták, maximalisták, legyőzhetetlenek leszünk, hatalmas tetterővel. Akkor érezzük jól magunkat, ha körülöttünk is mindenki jól érzi magát. Az őszinte, egyenes kommunikáció dominál majd, ne csodálkozz, ha a te szádon is kicsúszik olyan, amit nem is akartál volna. De szerencsére most mindenki megbocsátó és nem rágódik semmin, legalábbis senkin nem látszik. Fókuszba kerül a szexualitás, a fizikai szeretetmegnyilvánulások, jólesik megölelni másokat és kapcsolódni velük. Szükségünk van a humorra, a lazaságra, a jó nevetésekre, de figyeljünk, hogy semmit ne vigyünk túlzásba. Munkamániások leszünk, megvalósítjuk a céljainkat, de igyekezzünk pihenni is, ne hajtsuk túl magunkat!
Közben belül erősen önelemző minőség lesz bennünk. Érzékenyek lehetünk, minden jobban megérint bennünket ami külvilágban történik, de ezeket a hatásokat magunkba rejtjük és dédelgetjük, egészen addig míg a túlnyomás miatt ki nem robbannak belőlünk. 2026-ban hajlamosabbak leszünk a drámázásra, a túlgondolásra, az agyalásra. Érzékenységedet ha kifelé fordítod, hogy másnak segíthess akkor elkerülheted önmagad agyonsajnálgatását. Önfeláldozóak leszünk, ezért érdemes a határokat is meghúzni, önmagunk védelmében.
Minden jó, ha jó a vége, ha még nem jó, akkor még nincs vége
A gyógyulási folyamatot erősen tudod tanulással, fejlődéssel segíteni, ez a folyamat már tavaly elindult, most csak jelzés van az éterben, hogy könnyebben valósítod meg jól a 2026-os évet, ha nem hanyagolod el a fejlődést.
Hatalmas belső teremtőerő rejlik az idei évben benned. Képes vagy bármit teremteni, létrehozni, megtanulni, de tiszteletben kell tartanod az idő és tér törvényeit. Minden egyes nappal egyre alakul amin dolgozol, de látható nyoma a fizikai síkon eleinte nincs. Ez így természetes. Az idő szűrőként dolgozik, hiszen ha minden azonnal megvalósulna amit szeretnél, akkor a téves elképzelések is azonnal realizálódnának, ami óriási baj lenne. Pozitív üzenete ez az évnek, hogy tudd, képes vagy változni, gyógyulni, amiért teszel az megtörténik. Nem látványos tűzijátékkal érkezik az átalakulás, nem hallasz angyali harsonákat, de az életed mindennapjaiban egyre inkább észreveszed a változást, a pozitív jelzéseket. Legyél türelmes, ami idén nem könnyű. Mert a türelmetlenség tönkreteheti az egyelőre láthatatlan, de elért eredményeidet.
„Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták.” Máté 7:12
Idén fontossá válik, hogy bánsz másokkal, milyen hatást váltasz ki a másikból, mert hamar a saját bőrödön érezheted ezek hatását. A karma kereke hamar körbeér és amit ma cselekszel holnap már tapasztalhatod önmagaddal szemben. Ez egyszerre jó és rossz hír is, hiszen te magad tudod alakítani, hogy mit szeretnél tapasztalni, de rossz hír is, mert te magad alakítod, hogy mit tapasztalsz magaddal szemben. Az ember - ha nagyon akar valamit a másiktól és már úgy érzi elfogytak az eszközei - hajlamos lehet a másik iránta érzett szeretetét kényszerítő eszközként használni. Kinek akarsz jót igazán? Önmagadnak vagy a másiknak? Az érzelmek motiválásra használata két irányt is vehet, motiválhatod a másikat valami olyasmire ami számára pozitív dolog, így használva az irántad érzett szeretetét valami olyan dologra amitől neki jobb lesz. Vagy használhatod arra is, hogy kikényszeríts a másikból valamit, amit szeretnél, hogy megtegyen neked. Melyiket szeretnéd később magaddal szemben tapasztalni? Vedd észre hol vagy önző és változtass!
"Légy önmagad! Mindenki más már foglalt." Oscar Wilde
Amikor a belső átalakulásról beszélünk, akkor annak fontos része a tudatosság. Hogy tudod-e mi a jó neked? Tudod-e, hogy bizonyos dolgokat hogyan szeretnél csinálni, hogy szeretnéd élni az életed, ami a tiéd, mert te egyszeri vagy és megismételhetetlen? Vagy csak sodródsz? Mersz önmagad lenni, vagy csak másoknak szeretnél megfelelni, vagy bizonyítani? Ez az év megköveteli tőled, hogy figyelj oda magadra és a saját igényeidre, mert azok ugyanolyan fontosak mint a többieké. Engedd meg magadnak, hogy szabadon a saját életedet éld! Ez a belső folyamatoknak nagyon fontos kulcsa. Vedd észre melyek életed azon szegmensei ahol megalkuvás van jelen és kezdd el felszámolni őket, finoman, kedvesen, de határozottan. Ez az év megadja annak a lehetőségét, hogy a te életed igazán rólad szóljon! De ezért neked is tenned kell, tudatossággal, kedves, de határozott kommunikációval.
"Akiket a legnehezebb szeretni, azoknak kell leginkább a szeretet." Dan Millman
Elsősorban szeresd önmagad! Szeresd és óvd a tested, vigyázz rá, ápold és tegyél meg mindent az egészséged megőrzéséért, vagy jobbá tételéért. Idén egy csomó jó gondolatod van, hogy testreszabottan neked mi a jó út. Szeresd és óvd a lelked, hagyj magadnak időt a feltöltődésre, a pihenésre, az önfejlesztésre, tegyél dolgokat a saját örömödre, hogy derűvel tudj létezni a világban. És ha már mindezt megvalósítottad, akkor fordulj szeretettel a környezeted felé, mert idén sokkal jobban rájuk tudsz hangolódni, érezni tudod, hogy mitől vannak jobban és mivel tudsz nekik jót tenni. A ló évében át tudsz látni az ítélkezés fátylán, meg tudod látni az embert a maga pucér valójában és megérted, hogy ott van a legnagyobb szükség a szeretetre, ahol a legnehezebb adni. Nem a te feladatod az egész világot szeretni, de ha meg tudod haladni önmagad, akkor sokat tettél az egész világért.
Dióhéjban:
A ló éve kettős, egyrészt a belső munkát támogatja, a belső fejlődést, hogy év végére önmagunk jobb változatává váljunk, másrészt az itt és most örömét, hogy a körülmények ellenére, vagy épp azokkal együtt is jól érezzük magunkat. Ez akkor sikerülhet legjobban ha lebontjuk magunkban a megfelelést, önmagunk háttérbe szorítását, megtanuljuk szeretni az életet és önmagunkat. Fontos a türelem, magunkkal és másokkal és a belső változásokkal szemben is. Mindezek megvalósításához minden adott idén, csak használni kell, rajtad múlik élsz-e a lehetőségekkel.
Mindenkinek fejlődésben, vidámságban és örömökben gazdag új évet kívánok szeretettel:
Piller Szilvi
Ha ennél több információt szeretnél kapni a most induló jang tűz évről, akkor kattints az alábbi gombra és egy jelképes összegért megnézheted a Mesterkurzuson elhangzott közel két órás részletes előadást, ami nem csak asztrológusoknak, de az előképzettéggel nem rendelkező hallgatóknak is érthető