water buffalo 824769 1920A Gergely-naptár szerint már új év van, a kínai asztrológiai rendszerben még mindig a patkány évében járunk, de január 5-én a hajnali órákban véget ér a dupla patkány uralom és megérkezik a a békés, lassú de kitartó bivaly hónapja, enyhülés hozva a szeszélyes víz energiákra. A patkány év végére megérkezik a józan ész és kicsit beleláthatunk abba is, hogy milyen lesz 2021-ben a bivaly éve. 

Nem könnyű december van mögöttünk. A patkány éve amúgy is a felfokozott érzelmekről szól, ezt még kicsit felerősítette a december, ami a patkány hónapja volt. Kicsit januárban fellélegezhetünk. Persze még mindig patkány éve van, de a bivaly a maga megfontoltságával, csendességével és végtelen kitartásával képes arra, hogy a szertelen patkányt kicsit visszafogja és lecsendesítse. A bivaly képes arra, hogy az összekuszálódott érzéseinkbe visszahozza a harmóniát és megcincált idegszálainkat megerőstse. A bivaly most egy kicsit a béke szimbóluma ami hagyja, hogy megkönnyebbüljünk. 

A bivaly föld elemű állat, de a víz évszakát zárja le, így aztán valamelyest vizes színezetű is. Szóval a bivalyban is van némi szétszórtság, szeszélyesség, a vízre jellemző érzelmesség, de alapvetően már egy stabilabb, megfontoltabb energia, ami ezekben a változékony időkben nagyon jól jön. Nem akarok félrevezetni senkit, még mindig patkány év van, viszont egyrészt ez az utolsó hónap az évben, másrészt pedig a bivaly tényleg képes kicsit kordában tartani a patkányt. 

Kicsit visszahúzódósabb hónapunk lesz, lassítós, befelé fordulóbb, elgondolkodós. Fontossá válik a család, a valahova tartozás az együttműködés. Januárban jólesik egyedül is lenni, de jólesik tartozni is valahova. Jólesik majd hasznosnak érezni magunkat. Már hosszabbodnak a nappalok, de még mindig elég hamar sötétedik, januárban nem lesz nehéz még bekuckózni. Töltsd el az estéidet elmélkedéssel, magadban levéssel és pihenéssel, engedd meg magadnak, hogy lecsendesedj. Nem kell rögtön januárban megváltani a világot, inkább a 2020-as év embert és érezelmeket is megpróbáló energiáit igyekezz elengedni. Használd ki ezt a hónapot arra, hogy feltöltsd magad, mire megérkeznek igazán az új energiák addigra kipihenten, energiával tudj majd belevágni az új teendőkbe.

De attól még, hogy a legoptimálisabb az lenne, ha magunkba mélyedve töltenénk ezt a hónapot, az élet megy a maga útján és dolgozni kell, pénzt keresni, gyereket nevelni és egyéb feladatokban helyt állni. Ez a hónap kicsit képes lustává tenni az embert, előjöhet a halogatós éned és észreveheted, hogy nehezebben állsz neki dolgoknak, halogatod a teendőidet. Pedig ha nekiállsz, akkor nagyon jól mennek a dolgok és kitartó is vagy, most inkább arra figyelj oda, hogy állj is neki és ne csak elhalaszgasd a megvalósítást. Egyedül is képes vagy mindenre, de ebben a hónapban annyi a segítő energia körülöttünk, hogy ha kérsz, fogsz segítséget kapni. Te magad is észreveszed majd, hogy milyen jó érzés hasznosnak lenni. 

Belső megéléseinkben az önbizalom kérdése az ami előjöhet ebben a hónapban. Nagyon ügyes vagy bizonyos dolgokban, de ezt most valahogy nem is veszed észre. Számodra teljesen természetesek azok a dolgok amiket csinálsz, és amikor mások felhívják a figyelmedet a tehetségre, akkor is csak csodálkozol, hogy miről beszélnek? Ez a hónap felhívja a figyelmedet arra, hogy van benned tehetség, fedezd fel magadban, de arra is felhívja a figyelmedet, hogy bízz magadban! Hiába a sok külső dicséret, neked magadnak kell elhinni, hogy képes vagy rá. Most mindenki univerzális feladata a belső bizonyosság megerősítése. 

Összefoglalva: Tedd a dolgod januárban, ne halogasd a teendőket, vedd észre a saját tehetségedet és kezd el bízni magadban. Vedd észre azokat a dolgokat, amikre képes vagy, amiket jól csinálsz, mert így épül benned az önmagadba vetett hited. Ha pedig segítségre szorulsz, ne szégyellj kérni, mert ebben a hónapban megadatik!

Kívánok neked kitartásban és belső békében gazdag januárt sok szeretettel:

Piller Szilvi

Ha pedig meghallgatnál még pár gondolatot:

 

 

Comments powered by CComment