forest 931706 12802020. augusztus 7-én a hajnali órákban véget ér a kecske hónapja és helyette megérkezik a majom hónap energiája. Igazán mesés hónapunk lesz, amikor a jó elnyeri méltó jutalmát, a rossz pedig megbűnhődik. 

Ebben a hónapban előjön a védelmező énünk. Nagyfokú segítőkészség van bennünk, egyfajta óvó energia embertársaink iránt, kellő megértéssel és empátiával vegyítve, plusz egy erős késztetés is megjelenik, hogy segítsünk azoknak, akik maguktól erre képtelenek. Így lehet, hogy augusztusban előtérbe kerülnek a segítő közösségek, az egymásra odafigyelés és a mások támogatása. Van erőd segíteni és van lehetőséged meglátni azt is, hogy a másiknak ez hogyan lehet a legjobb. 

Általánosságban ebben a hónapban nagyon egyenesek, becsületesek, de nagyon ragaszkodóak is vagyunk, gyakorlatilag mindenhez: otthonhoz, hazához, munkahelyhez, társhoz, de még a véleményünkhöz is! A hirtelen változásokat kissé nehezebben viseljük, ebben a hónapban több időre van szükségünk a regenerálódáshoz. Amire figyeljünk, az a makacsságunk, mert nagyon határozott elképzeléseink vannak, amiből juszt sem akarunk engedni. Ebben a hónapban nagyon igaz, hogy ami nem hajlik, az törik. A túlzott merevség, rugalmatlanság előbb-utóbb fájdalommal jár. Gyakorolj némi rugalmasságot, hallgasd meg a másikat. Ha elsőre nem is nagyon tudod elfogadni a másféle hozzáállását, azért idővel lehet, hogy majd belátod, volt némi igazság abban amit ő mondott. 

2020. augusztusa a kreativitás jegyében telik. Tele leszünk jó ötletekkel, kiváló meglátásokkal. Most még arra is képesek leszünk, hogy rálássunk a gondjaink gyökerére. Valahogy most jobban átlátjuk az összefüggéseket, képesek vagyunk egyben látni az egész folyamatot és rálátni arra is, hogy milyen megoldások milyen eredményhez vezetnek. Rengeteg ötletünk lesz mindenféle témában. Persze nem biztos, hogy mindent meg is kell valósítani, de a hónapban felmerülő ötleteinkre nagyon is érdemes odafigyelni. Növekedés, fejlődés, kiteljesedés jellemzi a hónapot. Nagyon erősen jelen van a fejlődni vágyás energiája, ami karöltve jár a tanulási kedvvel, így azon kaphatod magad, hogy szakkönyveket olvasol, ismeretterjesztő műsorokat nézel, szívod magadba az információt és még csak nehezedre sem esik. 

Augusztusban nincs lehetetlen! Jöhetnek a kihívások, az energiabefektetést megkívánó feladatok, a régóta halogatott, nyűgként kezelt tennivalók. Szellemi vagy fizikai kitartást igénylő dolgok is jöhetnek, minél nehezebb valami, annál jobban esik amikor elkészülünk vele. Igazából jobb is ha felhasználjuk az erőnket, ahelyett, hogy a napozóágyon fetrengenénk egész hónapban, mert a tétlenség keltette feszültség végül olyan módon jöhet ki belőlünk, amit nem akartunk volna. Ne most akard bepótolni az egész évben elmaradt pihenést, mert nem fog jólesni. Most cselekedj!

Ami még nagyon fontos, hogy a mozgás, az utazás nagyon támogatott tevékenységek, szóval mozdulj ki, menj kirándulni és láss világot is augusztusban! De az utazásaid során se a strandon heverészést részesítsd előnyben, inkább az információszerzéssel egybekötött kimozdulásokat. 

Augusztus az asztrológia szempontjából már az ősz első hónapja. Mivel az ősz a fém minőségéhez tartozik, ezért ebben az időszakban mindig előtérbe kerül a becsület, a tisztesség, az igazmondás témája. Kinek így, kinek úgy kell szembenéznie vele, de általában ez az időszak mindig ennek a tematikáját hordozza. Mint fentebb is említettem, ez a hónap a fejlődés igényét hozza nagyon erősen, az egyoldalú makacs látásmóddal együtt. Ez a fejlődési igény kapcsolódik most az erős teremtő energiával, a tettrekészséggel, a kihívássszeretettel. Ebből kifolyólag, augusztus egy hatalmas fejlődést, előrelépést hozó hónap, a változások hónapja. Mindössze egy dologra kell nagyon odafigyelni. Ez pedig a becsületesség. Életünk során sokszor kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor csak egy kicsit kell lazábbnak lenni a siker érdekében. Csak egy kicsit kell félrenézni, csak egy kicsit kell erőt vennünk magunkon és olyan dologba belemenni, ami erkölcsileg annyira nem helytálló, viszont nagy haszonnal jár. Ilyenkor a lelkiismeretünk hangját valamilyen módon elnyomjuk és meggyőzzük magunkat arról, hogy erre szükség volt. Így mentve fel magunkat a felelősség alól és így kendőzzük el saját magunk előtt is, hogy lett volna más választásunk is. Augusztusban kihelyeződik a lelkiismeret. Az univerzális tanítás most arról szól, hogy már nem rád van bízva, hogy mit vállalsz be és mit nem, hanem ha olyan utat választanál ami nem teljesen tiszta, akkor egy külső akadály fogja meggátolni a fejlődésedet. Nem fogsz tudni szabálytalanul növekedni, hiába vállalnál nagyobb kockázatot és kevesebb erkölcsi dogmát, ami nem fér bele a szabályosság kategóriájába, az nagy valószínűséggel nem valósulhat meg. Ezért ha augusztusban úgy érzed, hogy elakadtál, mindig gondold végig, hogy van-e benne bármi amitől nem tiszta teljesen a lelkiismereted. De ez a tanítás nem csak az augusztusban elkezdett dolgokra igaz, ha eddig tudtál kicsit simlisebb dolgokkal boldogulni, vagy van a jelenlegi életedben olyan fennálló tevékenység, amiben a szabályszegés szerepet játszik, akkor légy résen, mert szélsőséges esetben az augusztus az igazságszoltáltatást is behozhatja az életedbe. Ezért is írtam a bevezetőben, hogy ez egy olyan hónap, amikor a jó elnyeri méltó jutalmát, tehát a fejlődési vágy és  befektetett energia meghozza a kívánt eredményt, de a rossz megbűnhődik, tehát semmiféle szabályszegő tevékenység nem tud virágozni ebben a hónapban, mert a saját lelkiismeretünk helyett egy központi igazságszoltáltatás működik, ami megakadályozza, hogy hülyeséget csinálj. 

Összefoglalva: augusztusban nagyon is támogatott az előrejutás, a fejlődés, rendelkezésünkre áll hozzá minden. De fontos, hogy az igazak ösvényét járd, mert csak a tiszta növekedés támogatott, most mindenki a becsületességet gyakorolja. 

Kívánom, hogy célokban és eredményekben gazdag augusztusod legyen!

Szeretettel:

Piller Szilvi

Szóban elmondva:

 

 

 

Comments powered by CComment