son of a bitch 2613125 6402018. november 7-én a déli órák környékén a kutyafalka egy főre apad és az év kutyája barátságot köt egy disznóval. Hogy egy filmes hasonlatnál maradjunk Lessie összehaverkodik Babe-bel. De ez a barátság csak időleges és illékony, mint minden más ami ebben a hónapban létrejön. 

 

Minden állandóság, makacsság, beleragadtság és változatlanság, ami megkövülni látszott októberben az most oldódik. Már az október sem volt teljesen ilyen, ott is megjelent a víz elem, most viszont eláraszt minket. Míg múlt hónapban a víz erőteljes megnyilvánulása volt velünk a föld elemmel karöltve, most a víz mindkét pólusa megjelenik, egyszerre leszünk szétszórtak, intuitívak, elemzők és végtelenek.

November hónap jin víz hónap lesz. A jin víz egy nagyon feminim jegy, nőknél az igazi női minőséget, férfiaknál pedig a lelki érzékenységet hozz magával. Szóval a hölgyeknek lehetősége van ebben a hónapban arra, hogy kibontsák és megéljék önmagukban nőiességüket és ehhez kapnak ajándékul érzelmekkel teli férfiakat, aki jól megérti őket. A vízhez tartozik a sok mozgás, ami most fizikai és szellemi szinten is megjelenik. Erősebb hatása lesz a szellemi mozgékonyságnak novemberben, a száguldó gondolatok, a csapongás, a félbehagyott feladatok üldözni fognak bennünket. Koncentrálni nehéz lesz, hiszen folyton lesz valami ami elvonja a figyelmünket. Ezért novemberben érdemes akár listát vezetni a teendőinkről, hogy egy elhatározott csapás mentén tudjunk haladni. Hatékony módszer arra, hogy irányban tartson bennünket. Emellett nem szabad elhallgatni a jin víz intuitív oldalát. Novemberben egymást érhetik a megmagyarázhatatlan megérzések, a sugallatok, a látszólag légből kapott információk. Ezekre most érdemes odafigyelni, megtanulni használni őket. 

Ebben a hónapban erősen ott van az illékonyság energiája. Bármibe is kezdünk bele, nem biztos, hogy egész életre szóló lesz. Persze az sem biztos, hogy nem. A lényeg az, hogy minden most kezdődő dologban benne lehet, hogy nem tart örökké. Persze tudom, hogy ez földi létünk egyik alaptétele, a folyamatos változás, viszont most ez egy kicsit erősebb mint máskor. Ugyanis a jang föld állandóságát kissé lazítja a jin víz folyamatos áramlása. Így a mai lelkesedés, ötletek és vágyak holnapra már lehet, hogy továbbállnak. Márpedig lelkesedni nagyon is fogunk tudni dolgokért, csak az nem lesz állandó, hogy éppen miért. 

A fejlődés igénye áthatja az egész hónapot. Mélyen belül bennünk gyökerezik az a vágy, hogy tanuljunk fejldőjünk és bármivel is foglalkozunk, abban egy magasabb szintre lépjünk. A fejlődés, kiteljesedés mindenkinek az egyéni élete szempontjából mást és mást fog érinteni, lesz aki a párkapcsolatán belül tapasztal majd olyan dolgokat ami az épülésére szolgál, más a gyereknevelés terén tesz előre lépéseket, lesz aki pedig az önismeretben jeleskedik majd. Egy dolog közös mindebben az, hogy ez egy olyan hónap amikor azokkal a dolgokkal találkozol amik igazán segítik a fejlődédeset.  

Ahogy az önbizalom fejlesztése is fontos feladat lesz ebben a hónapban. Ez a feladat megint olyan, ami a kutya évében többször is előkerült és még fog is. Résen kell lenned önmagaddal és az áldozathozataloddal kapcsolatosan. Figyelned kell arra, hogy mit engedsz meg magaddal szemben és mire mondasz igent az életedben, aminek valójában nem örülsz és nem is szívesen teszed meg. Ezekre a helyzetekre nagyon jó rálátásod lesz, főleg azért mert belső feszültséget élhetsz meg amiatt, ha másképp döntesz mint igazából szeretnéd. Most az orrod alá tolja az élet ezeket a helyzeteket, azért, hogy vizsgáld felül mi fontosabb? A saját nyugalmad, békéd és kiegyensúlyozottságod, vagy az az illúzió amit elveszíthetsz ha nemet mondasz? Fontos kérdés, amire egész hónapban keresheted a választ. 

Szóval ha valaki szeretné jól megélni a novembert, akkor igyekezzen

  • koncentráltnak maradni és megtalálni erre a saját módszerét
  • hallgatni a megérzésekre
  • megélni az igazi érzelmeket
  • megtanulni nemet mondani azokra a dolgokra amikre valójában tényleg szeretne
  • és igaznak, hűnek maradni önmagához akkor is, ha ez félelmetes, ha ez nem illik bele a képbe, vagy ha a ferdítés előnnyel járna 

Mindenkinek kellemes, tapasztalásokkal teli időszakot kívánok az asztrológiai tél első hónapjára!

Szeretettel:

Piller Szilvi

Ha pedig még több információra vágysz ezzel kapcsolatosan, katt a videóra:

 

Comments powered by CComment