jin tz kakas Még pár nap és érkezik 2017! Hiszen a 2017-es kínai év február 03-án kezdődik és egészen 2018. február 3-ig tart.

Erre az évre a kicsit befelé fordulás lesz jellemző. Általános tendencia, hogy mindenki többet gondolkodik, elemzi magában a helyzeteket és egy fokkal megértőbbek is leszünk mint eddig. Fontos tanács az év egészére, hogy ami bennünk van, ne gyűjtögessük, ne szőjünk belőle teóriákat, mielőbb mondjuk ki, gyakoroljuk a kommunikációt, mert a felgyülemlett feszültség kirobbanva nagy károkat tud okozni.

 

Ez az év mindenkinek bizonyos szinten a tehetség megcsillogtatásának éve lesz. Szeretnénk megmutatni ami bennünk van, hogy mindenki lássa mi az, amihez mi legjobban értünk. Az év meg is adja a lehetőségét a tehetség kifejezésének, fontossá válnak számunkra a vágyaink, az álmaink és azok megvalósítása, az, hogy kitűnjünk valamiben a többiek közül. Itt a lehetőség, hogy fellépjünk életünk színpadára és eljátsszuk a főszerepet, amire mindig is vágytunk. Eljött az ideje annak, hogy megvalósítsuk dédelgetett álmainkat. Ráadásul most minden esély meg van arra, hogy ez pénzügyileg is kedvező változásokat hozzon az életünkbe.

Ha ebben az évben problémával találkozunk, akkor mindig álljunk meg egy pillanatra, lépjünk hátra és vizsgáljuk meg, hogy az, amit óriási gondnak érzékelünk valóban akkora baj-e, sőt, egyáltalán kell-e vele foglalkozni.

Ez az év hajlamosít, hogy a bolhából is elefántot gyártsunk, így olyan dolgokat is problémának érzékeljünk, amik valójában nem is azok. Az életünk bármely területén is szembesülünk ilyennel mindig jusson eszünkbe, hogy „biztosan probléma ez?”.

Amíg egyik oldalon hajt bennünket az álmaink megvalósítása, addig a serpenyő másik felében az akadályokat fogjuk látni. Az egyik ilyen akadály, hogy ott is problémát látunk ahol nincs is, a másik pedig, hogy az álmok megvalósulásával kapcsolatosan óriási türelmetlenség vesz rajtunk erőt. Ráérzünk a siker ízére, és mindent azonnal akarunk. Ami nem olyan nagy baj, ha türelmetlenségünkben nem veszítjük a fejünket. Mert ez az év megadja a lehetőségét a teremtésnek, de elvárja tőlünk, hogy tartsuk tiszteletben a tér és az idő törvényeit. Ez egyfajta védelem is irányunkba, mert nem biztos, hogy amit annyira pillanatnyilag akarunk az kedvező is lesz számunkra. Ez egyfajta szűrőként funkcionál, hogy legyen időnk ráébredni, csak fellángolás volt-e a dolog, vagy tényleg akarjuk.

Az idén belenézhetünk a saját tudatalattinkba és kipucolhatunk onnan olyan rossz meggyőződéseket amik hátráltatnak minket az utunkon és ami által hatalmasat léphetünk előre. Mindenki számára adott az idei évben egy bizonyos tudati ugrás. Aki ügyesen meglovagolja ezt a hullámot, azon nagyot röpíthet előre. Ha viszont ellenállunk a fejlődésnek, akkor az fájdalmas lesz. Mert ez most kötelező tananyag. Egészen konkrétan azt kell észrevennünk, hogy mi az a terület ahol úgy érezzük senki nem olyan penge mint mi és senkinek a tanácsát nem fogadnánk meg. Az idei évben lelkünk ezen területei megvilágításba kerülnek és ha botor módon azt gondoljuk, hogy nekünk már senki nem tud újat mutatni, akkor az élet be fogja bizonyítani, hogy tévedtünk. Idén az alázat tanulása a cél, hogy belássuk, mindig tudunk valamit tanulni embertársainktól. Senki nem tökéletes, mindenki tanulni van itt. Ha meglátod a másik által képviselt tanítást, akkor egy magasabb szintű tudatosabb élet lesz a jutalmad, ha viszont nekiállsz bizonyítani az igazadat mindenáron, akkor is mikor már sejted nincs is igazad, de csak azért is, hogy a másiknak megmutasd, akkor annak nyilvános megszégyenülés, beégés lehet a vége.

Már 2016-ban is megtapasztaltuk, de ez a hatás átnyúlik 2017-re is, hogy érzékenyebbek vagyunk a világ történéseire, a körülöttünk lévő emberekre, a segítségnyújtásra és a segítség elfogadására. Hajlamosak vagyunk agyalni, teóriákat gyártani és magunkban dühöngeni olyan dolgok miatt amik leginkább csak a fejünkben léteznek. Persze a fejünkben szóló hang rettentő meggyőző tud lenni. Olyan mint egy kis ördög, aki a vállunkon ülve apró gonoszságokat sugdos a fülünkbe. Idén is fő feladat a kis ördög szájának betapasztása. Nem szabad rá hallgatni, mert igaz, hogy meggyőzőnek tűnik, de valóságalapja a mondandójának általában nincs. Ezért ha meghalljuk, tereljük el a figyelmünket és ne hallgassunk rá, mert csak mély érzelmi forrongásokat okoz, ami megnehezíti a mindennapjainkat. Helyette segítsünk másoknak, figyeljünk oda, hogy a környezetünkben kinek mire van szüksége, és ha tehetjük, adjuk meg neki. Fő kulcs, hogy a figyelmünk fókusza a segítségnyújtáson legyen és ne azon, hogy ezt nekünk ki hogyan fogja meghálálni. Legyünk hálásak azért, amink van, és azért, hogy annyi van, hogy meg tudjuk osztani másokkal is. Legyen szó egy darab kenyérről, vagy akár csak egy mosolyról.

Ahogy 2016-ban is az idei évben is figyeljünk oda az egészségünkkel kapcsolatos megérzésekre. Nem nagy dolgokról van szó, de a minőségi előrelépés ezen a téren is elérkezett. Ha felmerül bennünk, hogy fussunk, letegyük a cigarettát, vagy több gyümölcsöt együnk, akkor tegyük meg, mert minden apró dolog hosszú távon jótékony hatású lesz. Érdemes szűrővizsgálatokon is részt venni, mert az idei évben sokkal inkább a megelőzésen van a hangsúly.

Kívánok mindenkinek sikerekben gazdag új évet és azt, hogy az érkező energiahullámot a legtudatosabban és a legmagasabb szinten tudja meglovagolni!

Szeretettel: Piller Szilvia

 

Comments powered by CComment